2013. november 25., hétfő

Mi a baj az egykulcsos adóval?

"Tíz közgazdász közül kilenc egyetért abban, hogy..." Sokszor kezdték így a mondatot az újságírók, tv riporterek a 2010 előtti időszakban.  Az "ígéretes kezdet" után rendszerint egy jobboldali gazdaságpolitikai állítás következett. Hogy az ilyen olyan támogatásokat – például a családi pótlékot – csak a "legrászorultabbaknak" kellene adni, vagy hogy az oktatásért, egészségügyi ellátásért fizessenek, akik a szolgáltatást igénybe veszik, ezért vizitdíjat, tandíjat kell bevezetni. Ebbe a sorba illik bele az egykulcsos adó, aminek a lényege, hogy a magasabb jövedelműek terheinek egyrészét, különböző áttételeken keresztül, a középosztály, sőt, a szegények vállára rakják át. Ilyen áttétel például a családi pótlék befagyasztása, ami a legszegényebbeket érinti a legsúlyosabban, vagy azok az adók, amiket a lakosság közvetve, különböző szolgáltatások megdrágulásán keresztül fizet meg, vagy a fenti példához visszatérve, az oktatás és az egészségügy finanszírozásának, elsősorban a szegényebbek számára előnytelen átrendezése.

Az egykulcsos adót Orbán demokratikus ellenzéke ma hevesen bírálja, tudatosan megfeledkezve arról, hogy amikor a Bajnai vezette MSZP kormány akarta ugyanazt, akkor semmi kifogásuk nem volt.

"Ha a gazdag szegényebb lesz, a szegény attól nem lesz gazdagabb!" Ezzel "hárította" az Orbán kormány államtitkára az egykulcsos adót érő politikai bírálatokat. Ezt a cinikus és ostoba mondatot persze mondhatta volna Kuncze Gábor, Bajnai Gordon, vagy bármelyik liberális politikus is. Vagy "tíz közgazdászból kilenc". Orbán demokratikus ellenzéke szeretné elfelejteni, hogy az egykulcsos adó bevezetésével Orbán az ő egyik legfőbb gazdaságpolitikai céljukat valósította meg.

 Emlékezzünk, hogy a Bajnai kormány 17 százalékra csökkentette az adókulcsot évi 15 milliós jövedelemhatárig. Évi 15 millió felett lépett volna be a magasabb 32 százalékos kulcs. Ez a 2009 végén megszavaztatott törvény – szokatlan módon – 2011-re lett volna érvényes, vagyis akkor nem csak a következő évre, 2010-re, hanem az azt követő évre is meghatározták az adószabályokat. Bajnaiék az MSZP vezetésével összhangban, nyilván Orbán Viktor mozgásterét kívánták csökkenteni. Nagyon is jól tudták, hogy 2010-től Orbán fog kormányozni. Amint hogy azt is nagyon jól tudhatták, hogy Orbán nem fogja elfogadni az MSZP adótörvényét, hiszen egész politikája arra épül, hogy elutasítson mindent, amit más csinál. Orbán csak akkor tetszeleghetett az adócsökkentő szerepében, ha Bajnai egykulcsos adójához képest még alacsonyabb adókulcsot vezet be. Igen ám, de hová lehet az adót csökkenteni, ha az már csak 17 százalék? 16-ra. Ez volt Orbán nagy mutatványa, az "emberek érdekében" véghezvitt korszakos jelentőségű tette: 17 százalékról 16 százalékra csökkentette az adót. Persze, eltörölte az évi 15 milliós jövedelemnél belépő magasabb kulcsot, mondhatnánk, azért, hogy a különbség Bajnai adórendszere és az övé között ne legyen annyira jelentéktelen.

Bajnai tehát, mint az MSZP miniszterelnöke tudatosan szorította Orbánt, hogy elmenjen a lehetőségek határáig. Ha Bajnai meg az MSZP nem tette volna ezt, nem hozott volna adótörvényt 2011-re, abban a biztos tudatban, hogy Orbán attól csak egy irányban térhet el, akkor lehet, hogy ma 18 százalékos az SZJA általános kulcsa és évi 10 milliós jövedelemhatárnál belépne a 32 százalékos magasabb kulcs. Vagyis abban, hogy ma ilyen rossz SZJA rendszerünk van, Bajnai éppen annyira felelős, mint Orbán. Ezért rendkívül visszatetsző, hogy ma Bajnai aláírásokat gyűjt az egykulcsos adó ellen, az MSZP-vel együtt nem győzi emlegetni annak igazságtalanságát, cinikusan számolva azzal, hogy egy olyan adótörvényre, ami hatályba sem lépett, az emberek többsége úgysem emlékszik. Aki meg emlékszik, az olyan fontosnak tartja Orbán leváltását, hogy nem fog fennakadni ilyen morális problémákon. Bajnai kizárólag politikai okokból bírálja Orbán egykulcsos adóját, annak igazságtalanságát és az általa okozott makrogazdasági károkat. Valójában Orbánhoz nagyon hasonlóan látja a társadalmi problémákat. Ahogyan Orbán nem restellett népszavazást kezdeményezni a vizitdíj és a tandíj ellen, amikor politikai érdekei azt kívánták, ugyanúgy Bajnai is megragadja az alkalmat, hogy azzal támadja Orbánt, amivel lehet. Hogy azután, ugyanúgy, ahogyan Orbán, a hatalom birtokában ugyanazt a jobboldali gazdaságpolitikát folytassa.

Az egykulcsos adó bevezetésével a kormány jelentős összegű költségvetési bevételről mond le. Kérdés, mekkora ez a bevételkiesés? Korábban én is készítettem erről becslést a DEM Építési Piaci Prognózisban. Ezt a becslést itt aktualizálom.

Abból indultam ki, hogy a költségvetés SZJA bevételei ismertek, azokat a bruttó bérek változásának indexeivel felszorozva, megkapjuk, hogy egy bázis évhez képest mekkora lenne a tárgyévben az SZJA bevétel, ha az adóváltozások csak a rendszer valorizációjára szorítkoznának. A valorizáció ebben az esetben nem az infláció, hanem a bruttó bérek növekedése hatásának a kompenzációját jelenti. Ha a bérek emelkednek, az adókulcsok és azok a jövedelemhatárok nem változnak, ahol ezek a kulcsok belépnek, akkor az adórendszer évről-évre progresszívabb lesz, hiszen a jövedelem egyre nagyobb hányada fog magasabb kulccsal adózni.



Az általam követett eljárás automatikusan kezeli a bérek változásának és az adórendszer valorizációt biztosító, a reális összehasonlítás érdekében feltételezett változásait, anélkül. hogy konkrét szabályok hatásait kellene részletesen vizsgálni. Vagyis ez az eljárás csak arra ad választ, hogy mekkora bevétel esik ki a költségvetésből. ahhoz képest, mintha minden úgy történt volna. mint ahogyan történt, csak nem lenne egykulcsos adó, és csak olyan változások történtek volna a szabályozásban, melyek biztosították volna, hogy az adórendszer progresszivitása ne változzon. Erre a kérdésre viszont pontos választ ad.

Tóth G. Csaba – Virovácz Péter "Nyertesek és vesztesek A magyar egykulcsos adóreform vizsgálata mikroszimulációs módszerrel" közelmúltban megjelent tanulmánya helyesen állapítja meg, hogy az egy kulcsos adó nyertesei általában a magasabb jövedelműek. Az általuk a költségvetés éves "veszteségének" nevezett 444 milliárdos összeg viszont valószínűleg durva tévedés. A tévedés legfőbb oka minden bizonnyal a bérek növekedésének figyelmen kívül hagyása. Ez ugyan a kutatók részéről szándékos volt, ám akkor a 444 milliárdot is annak kell tekinteni ami valójában: önmagában még semmit sem jelentő részeredménynek.

Az egykulcsos adó mellett valószínűleg az a legfontosabb érv, hogy a magasabb jövedelmű rétegeknek juttatott igen jelentős kedvezmény politikailag "megtérül" mivel a magasabb "jövedelműek" és a "véleményformálóknak" gondolt választói rétegek halmaza nagyrészt közös halmaz. Vagyis vezetők, a sztárértelmiségiek, egyéb jól kereső csoportok mindkét nagy politikai tábortól pénzt kapnak, a szegényebbek meg az egyiktől hősies szabadságharcot a nemzetközi liberális összeesküvés ellen, a másiktól meg a versenyképesség megőrzéséhez szükséges "reformokat". A szegényebbek számára nyújtott "kínálat" persze a nagyon eltérő elnevezések ellenére nagyrészt ugyanazt jelenti mindkét politikai tábor esetében: gazdasági növekedést elérni képtelen szakszerűtlen vezetést, lezüllő közszolgáltatásokat. Sem az MSZP, sem a liberálisok, sem Orbán nem állhatott elő azzal, hogy az egykulcsos adó azért jó, mert ha a napszámos megkérdezi a doktor urat, hogy kire kell szavazni, akkor a doktor úr azt javasolja majd, akitől a pénzt kapja. Ezért azután az egy kulcsos adó mellett különböző "álérveket" szoktak felhozni. Tekintsünk át néhányat ezek közül!

"Az egykulcsos adó egyszerűbb."

 Valójában, ha nem egy, hanem négy, vagy öt kulcs van, akkor az adóbevallás elkészítése legfeljebb egy-két perccel tart tovább. Egy négykulcsos adórendszer is lehet nagyon egyszerű, egy egykulcsos is lehet roppant bonyolult. A kulcsok száma, és az adórendszer bonyolultsága között nincs érdemi összefüggés. Azért használják mégis ezt az érvet, mert laikusok számára "olyan hihető". Érdekes, hogy ez az érv szerepel a Reformszövetség Oszkó Péter által vezetett adószekciójának az  anyagában is. Ez nem azért van, mert mégiscsak van benne valami igazság, hanem azért, mert nálunk a közgazdasági témákban nem a politikusok és az újságírók tanulnak elmélyültséget a közgazdászoktól, hanem a közgazdászok felszínességet a politikusoktól és az újságíróktól.

"Az egykulcsos adó növeli a foglalkoztatottságot."

 A foglalkoztatottsági gondok az alacsony jövedelmi sávban vannak. Az egykulcsos adó pedig nem ott, hanem a magas jövedelmi sávban csökkenti az elvonásokat.
 A foglalkoztatottságot elsősorban nem a munkavállalók, hanem a munkaadók által fizetett bérterhek csökkentése tudná javítani.
 Hiába van egykulcsos adó, a foglalkoztatottság csak a közmunkák rendszerének erőltetése miatt nő.

"Az egykulcsos adó növeli a fogyasztást, így segíti a gazdasági növekedést."

 A luxusfogyasztást nagyobb mértékben ösztönzi, amit nem kellene. Az alsóbb jövedelem kategóriákra koncentrálódó jövedelempolitika nagyobb és egészségesebb szerkezetű fogyasztásnövekedéssel járna. Az egykulcsos adónak megvan a maga szerepe a lakásépítési piac összeomlásában is. Ott növeli a jövedelmeket, ahol fajlagosan már túl alacsony a lakáskereslet.

"Az egykulcsos adó pénzt hagy a gazdagok zsebében, amiből államkötvényeket vesznek."

 Az egykulcsos adónak köszönhető többletjövedelem egy részéből azoknak az államkötvényeknek az egy részét veszik meg, amiket azért kell kibocsátani, mert az egykulcsos adó okozta költségvetési bevételkiesést finanszírozni kell.
 Az államkötvények vásárlását sokkal hatékonyabb eszközökkel lehetne támogatni.

"Az egykulcsos adó csökkenti az adócsalást."

 Ez nagyon hihetőnek tűnik, ám azt nehéz elképzelni, hogy úgy bukik közel 570 milliárdot a költségvetés 2013-ban az egykulcsos adó miatt, hogy közben 100 milliárddal több adó folyik be a jobb adómorálmak köszönhetően. (Vagyis önmagában az adószabályok negatív hatása ezek szerint megközelítené a 700 milliárdot.) Sokkal hihetőbb, hogy nincs érdemi javulás. Ha a "bukás" csak 444 milliárd lenne, (ahogyan azt  egy tanulmány, valószínűleg tévesen állítja), akkor lenne hihető, hogy az adómorál javulása jelentősen mérsékelte az adókiesést.

"Az egykulcsos adó segít itthon tartani a nemzetközi munkaerőpiacon is versenyképes embereket."

 Talán még ez a legjobb érv, noha ezek a versenyképes emberek természetesen nem oda vágynak, ahol szintén egykulcsos adó van, hanem oda, ahol nagyon is progresszív az adózás. Viszont azt gondolom, hogy az évi közel 570 milliárdot sokkal hatékonyabban fel lehetne használni, többek között a mobil munkaerőnek az országhoz kötésében is. Sokakat éppen azok a viszonyok riasztanak, amiket éppen az egykulcsos adó hatásai is rontanak.

Ezeket az érveket és cáfolatokat még hosszan lehetne, és persze szükséges is lenne folytatni. Nagyon fontos lenne az egykulcsos adóval kapcsolatos illúziókkal leszámolni. Ehhez azonban az egykulcsos adó hatásainak az eddigieknél jóval alaposabb elemzésére lenne szükség. Az egykulcsos adó a magyar politikai elit egyik legnagyobb gazdaságpolitikai tévedése. Hiába látszik ez ma már egyre inkább, Orbán hívei nem bírálják, mert azon a politikai oldalon nem szokás Orbánt bírálni. A másik oldalon pedig csak azért bírálják, mert látják az ígéretes támadási felületet. Abban mindkét oldal egyetért, hogy az országot a magasabb jövedelmű rétegek érdekében szeretnék vezetni. Azt kellene azonban felismerni, hogy a túlságosan jobboldali gazdaságpolitika, amelynek az egyik legkárosabb eleme éppen az egykulcsos adó,  a gazdagoknak is előnytelen.

Varga Dénes
2013. november 23.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése